Kicsi korom óta szeretek kézműveskedni, sütni-főzni. A lelkesedésemmel soha nem volt probléma, legyen az akár munka, akár játék. Nagyszüleim mindig mondták, hogy ha jó kedvvel látunk neki a munkának, akkor örömmel elvégezhetjük azt, míg ha "nem szeretem" módon állunk hozzá, akkor rossz kedvvel és morogva fogjuk megcsinálni, a végeredmény pedig ugyan az: az elvégzendő feladat legyen megcsinálva.
Így a főzésben is, ahogy minden másban, a megtaláltam azt a módot, ahogyan élvezetesen elsajátíthatom az alapismereteket.
Hogyan szerettessük meg a gyerekkel a főzést?
Életem első konyhai eszköze egy palacsintasütő volt, amelyet még középiskolás koromban kaptam egy kedves barátunktól. A palacsintát mindenki szereti, nem? Hát az én családom is nagyon szerette, kapásból dupla adag tésztát kellett bekeverni, ha azt akartuk, hogy mire az palacsinta is kisül, senki ne nézzen az üres tányér aljára éhes szemekkel.
Így kezdődött a konyhai pályafutásom. Habár a mindennapos főzésnél nem terjed tovább, szakács pályára nem adtam a fejem, de azért nagy hasznát vettem, hogy házasság előtt már nem volt idegen számomra a konyha.
Később egyik barátnőm csinált egy különleges kuglófot (zebra torta), ami nagyon elnyerte a tetszésemet és megfogalmazta bennen a vágyat, hogy én is megcsináljam. Akkoriban a rokonok, ismerősök kérdezgették néha, hogy tudok-e már főzni. Megszereztem a sütemény receptjét, és elkészítettem. Reményeimet felülmúlta a hatalmas siker, amit aratott. Nem volt bonyolult, de annak nézett ki, és az íze is magával ragadott mindenkit, aki csak megkóstolta.
/Azóta ettem már olyan kuglófot, ami borzalmasan rossz volt. Előtte el sem tudtam volna képzelni, hogy rosszul is meg lehet csinálni ezt az egyszerü süteményt./
Ekkorra már kezdtem ráérezni a "sütés ízére", és egyre több új receptet kipróbáltam, a szüleimet használva kóstolóként.
Időközben eljött értem a Herceg fehér lovon (pontosabban szürke simsonon), és mivel azt láttam otthon, hogy egy háziasszony feladata a főzés és takarítás, nagy erőkkel elkezdtem tanulni levest, főzeléket, különböző egytálételeket csinálni, de a fürdőszoba takarítás és mosás sem maradt el. Mindennek utánaolvastam, és mire eljött a házasság ideje, már nem volt gondom sem a háztartásvezetéssel, sem a konyhai teendők ellátásával.
Habár mindent nem lehet otthon, szülői háznál megtanulni, de azzal, hogy a szüleimnél elsajátítottam az alapokat, asszonyként már nem esett nehezemre átültetni a gyakorlatba a különböző feladatokat. Kicsit úgy érzem néha még, hogy nem főzök, hanem kotyvasztok, mint egy háziboszi, de az ételeimre nincsen panasz, és legnagyobb problémám is csak a mértékérzet hiánya: egy hadseregnek elég lenne a főztöm, nemhogy egy házaspárnak.
Egy szó mint száz, mire elérem a tiszteletbeli nagymama kort, addigra biztosan nem lesz vetélytársam a főzés terén sem. Addig meg gyűjtöm a tapasztalatot. :)
A szívem csücskén pedig továbbra is a hópárduc foglal helyet:
